Virágvasárnap
Oktatási cél: Jézus
Krisztus Urunk és királyunk, királysága nem ebből a világból való, Jn 18,36
Tiszteletben tartja az ember szabad döntéseit.
Nevelési cél: A gyakorlati feladatok és téma
által elmélyíteni a gyerekekben az ünnep lényegét.
ÉRDEKLŐDÉS FELKELTÉSE
1.
Google keresőbe írd be: JÉZUS BEVONULÁSA JERUZSÁLEMBE
(Válasz ki egy képet
és nézd meg, milyen Jézus tekintete, milyenek az emberek körülötte, te hol
lennél legszívesebben a képben?)
2.
Virágvasárnapi szamár története: (P) Melléklet 1.
ILLUSZTRÁLT MAGYARÁZAT
2.
Jézus bevonulása Jeruzsálemben (E): (Filmjelenetek.)
https://www.youtube.com/watch?v=TGfnrbpGsQM
(angol-magyar felirat, aki angolul is szeretne kicsit a hittan mellett tanulni!
J)
3.
Olvassuk el a Szentírásból (E): Lk 19,28-38
4.
Virágvasárnap- Az Úr szenvedésének vasárnapja: Jó ha
tudod!(EP) Melléklet 2.
KAPCSOLAT AZ ÉLETTEL
2.
Színező 1-2 (EP): Melléklet 4.
3.
Kérdések mondd el anyunak: Jól tették az emberek, hogy
így ünnepelték? Hol van Jézus országa?
HETI GYAKROLAT
ÖSSZEFOGLALÁS
1.
Vegyél elő egy papírt, rajzold körbe a tenyeredet, ami
a mai órán megérintett téged. Írj le öt dolgot.
2.
Készíts egy rajzot Jézus ünnepélyes bevonulásáról. (Ha
elkészült fényképezd le a telefonoddal és küld el nekemJ)
IMÁDSÁG
Előkészület:
Ha van otthon kis
feszületed, gyertya, szentkép, kis rózsafűzér: Csinálj magadnak egy kis
szentéjt, díszítheted tavaszi virágokkal is hamarosan nyílnak. J
Mondd el ezt az imát:
(Hívd meg szüleidet, testvéreidet is.)
Keresztvetés: Az Atya
a Fiú és a Szentlélek nevében.
Megfeszített és föltámadt Urunk! Taníts meg minket
arra, hogyan küzdjük meg a mindennapi élet harcait és így teljesebbé váljon
életünk. Te türelmesen és alázatosan viseled az emberi élet terheit, miként
kereszthalálod és szenvedésednek kínjait:
Segíts, hogy napi fájdalmainkat, mint növekedésre
kapott lehetőségeket fogadjuk és így egyre hasonlóbbá váljunk Hozzád. Add, hogy
türelmesen és bátran viseljük a szenvedéseket, bízva abban, hogy Te támogatsz.
Imádkozzuk, úgy ahogy JÉZUS tanított minket imádkozni.
Miatyánk!
Hallgassátok meg a következő éneket:
NE FÉLJETEK! ÉN VELETEK VAGYOK MINDEN NAP! J
A virágvasárnapi szamár története
Aznap reggel is úgy ébredtem,
ahogy máskor. Unottan álldogáltam az istállóban, egy kis szénát rágicsáltam a
fogaim közt, közben a bejárat felől beszűrődő halvány hajnali napsugárra
hunyorogtam. A hasam eszeveszettül korgott, így igyekeztem minél többet és
többet magamba lapátolni a friss, zamatos kupacból magam előtt. Friss volt és
igazán ízletes, gazdám még koromsötétben tette elém hajnaltájt.
A hátam mögül csak félig
észleltem, hogy a többi lakótársam is ébredezik, Elifáz, az aranyló szőrű
csődör büszkén rázta meg sörényét, haragosan ráhorkantva Dorcasra, a csillámló,
hófehér bundás bárányra, amiért az igyekezett előbb az itatóból hörpinteni. Én
már meg sem kíséreltem ezt a reggeli tortúrát, mert tudtam, hogy minden egyes
alkalommal Elifáz volt a nyertes. Ugyan senki nem fogalmazta ezt így meg, de
mindenki nyílt hódolattal és alázattal volt a hatalmas négylábú felé, aki
élvezte és el is várta ezt a fajta imádatot a többiektől. Gazdánk különös, megkülönböztetett
figyelemmel is volt felé, az ő szőrét kikefélgette, fényesítgette, hogy mindig
úgy ragyogjon, mint a déli napsütés, időnként még láttuk, meg is ölelte,
bizalmasan sutyorogva a fülébe különös titkokat, amiket csak ők érthettek.
Ilyenkor féltékenyen pillantottam feléjük, majd ez átváltott megvetéssé.
Gyűlöltem őket. Az embert is csak azért viseltem el, meg az ostoba kéréseit
időnként, mert a friss szénát tőle kapom, a tiszta víz is általa kerül az
itatóvályúba. De élveztem, hogy hatalmam van fölötte. A buta lova! Már egy
szavára ugrott neki! Mit egy szavára! Egy pillantására! Büszkén és hetykén
térdre ereszkedett meg piruettezett neki! Na, én nem! Eldöntöttem, nem leszek
világ bolondja! Nem! Szamár anyámra esküszöm! - gondoltam.
Kintről hangokat hallottam. Nem
volt ebben semmi különös, tovább forgattam számban a zamatos falatot, de azért
fél fülemmel kifelé füleltem.
- Egy férfi küldött
minket hozzád. Azt kérte, hogy épp hozzád jöjjünk el, jó uram. Van e szamarad?
- Van. - hallottam gazdám mély, dörmögő hangját. Meglepődve
tapasztaltam a melegséget a hangjában. Amúgy eléggé nyers és durva hangon
szokott odavetni egy-egy igent vagy nemet mindenkinek, beleértve a ház lakóit
is, de most valahogy valami volt ott a levegőben. Valami szokatlan.
- Szükségünk lenne
arra a szamárra, jó uram! - szólt ismét az ismeretlen férfihang. Eltelt némi
idő. Feltehetőleg gazdám latolgatta, mit is válaszoljon. Tisztában volt vele,
hogy az akolban ott áll gyönyörű Elifáza is, akit jó pénzért eladhatott volna,
és itt volt rá a kiváló lehetőség.
- Nos, miért ezt az ostoba, csökönyös szamarat akarják,
uraim? Van nekem egy aranyszőrű csődöröm! Vessenek rá egy pillantást! - de a
férfiak a fejüket rázták azon nyomban. Gazdám értetlenül kérdezett vissza:
- Hogyan? Dehát...
- Nekünk a szamár kell! Ha lehetséges! - gazdám ekkor már az
istálló ajtajában állt, láttam unottan megvonja a vállát.
- Hát jó, legyen. - a
férfiak nem láthatták, hogy halkan kuncogni kezdett felém jőve, mert emlékezett
jó néhány esetre, amikor megmakacsoltam magam, és egy rőfnyit sem voltam
hajlandó lépni sem előre, sem hátra. No, kezdjenek veled, amit csak akarnak
ezek az ostobák! - sutyorogta a fülembe még mindig vigyorogva.
- Köszönjük, jó
urunk! - hálálkodtak a férfiak, és kötőféken fogtak. Először ellenkezni
akartam. Ott volt a véremben, forrongtam, lázadoztam, hogy úgyse! Azért se! Nem
adom meg magam oly könnyedén! Elvégre én ízig-vérig szamár vagyok!
Aztán ahogy néhány
másodperc eltelt, szokatlan nyugalom szállt rám, és a lábaim megindultak
alattam. Nem kellett messze mennünk. Egy kisebb csapat embert pillantottam meg
lenn az úton, és ahogy közeledtünk, egy furcsa, fehér ruhás alakot. Hirtelen
elszégyelltem magam. Ó, de szerettem volna most Elifáz lenni! Ha legalább a
szőröm csillogott volna! Ha legalább egy picit, egy ici-picikét hosszabbra
nőttek volna a tömpe lábaim! Ha nem lettem volna olyan... olyan... piszkos és
bűzös! Hiszen engem nem fürdetett gazdám, ahogy azt a lovával tette...
Odaértem. A furcsa, hófehér ruhás idegen most már egészen
közel állt hozzám, azt mondták: Király. Most aztán már tényleg nem értettem
semmit! Király?! Kicsit odébb aztán egy kisebbfajta tömeg csoportosult, azt
skandálva: "Hozsánna, hozsánna, hozsánna a Dávid Fiának!" Egy
köpönyeget terítettek a hátamra, és csak akkor értettem meg, hogy mire is
készül az idegen. Na, nem! - akartam mondani, erre az egyre már tényleg nem
vesztek rá! Nem fogtok bepalizni! - De ahogy megéreztem meleg, megnyugtató
kezét a hátamon, és ahogy óvatosan felszállt a hátamra, olyat éreztem, mint soha!
Nem akartam megmakacsolni magam! Már nem akartam ledobni a hátamról.
Engedelmesen elindultam, mikor sarkával gyengéden oldalba bökött, hallottam
kedves nevetését, ahogy megsimogatta a nyakam. Az emberek még mindig ugyanazt
kiabálták, amerre elhaladtunk és pálmaágakkal integettek nekünk. Illetve akarom
mondani: inkább neki.
Csodálatos pillanatok
voltak ezek, és a legszebb az volt az egészben, hogy rádöbbentem, hogy ez a
KIRÁLY, mert nyilvánvalóan és kétséget kizáróan az lehetett, épp az én hátamon
vonult Jeruzsálem kapuján át be a városba. Egy ostoba, csökönyös, bűzös,
rongyos kis szamár hátán. Pedig ha már király volt, sokkal inkább hintón
kellett volna érkeznie, gyönyörű, bíborpalástban, koronával a fején! De ő csak
egy egyszerű, tiszta ruhát viselt, éreztem teste melegségét a szőrömön
átszűrődni, és fura mód szomorú lettem, mikor végül leszállt a hátamról.
Hiányzott. Megsimogatta a nyakam, nem szólt hozzám, de a tekintete beszélt.
Ilyet még soha nem tapasztaltam! Megköszönte! Tényleg megköszönte, hogy elhoztam
erre a kis útra!
Ó, igazán semmiség! -
gondoltam vidáman.
Aztán néhány nap
múlva hallottam, hogy az a hír járta Jeruzsálemben, a férfit, aki a hátamon
utazott, és aki oly nagy kedvességgel volt még felém is, keresztre feszítik
valami Golgota nevű hegyen. Nem tudtam, mi az a kivégzés, nem tudtam, hol is
van az a hely, amiről mindenki beszélt. De láttam azokat az embereket, akik
azelőtt a pálmaágakkal integettek felénk, most gúnyosan sugdolóznak róla.
Nem értem az embereket. Én mindig csak egy egyszerű kis
csacsi maradok, soha nem leszek olyan okos, mint ők. De egyvalamit bizonyosan
tudok, hogy aki akkor ott az utasom lehetett, nem akárki volt. Engem
választott! Engem! Hátaslovak, paripák helyett! Hálás szívvel gondolok az óta
is rá, és már nem vagyok csökönyös.
Bárki felülhet rám, bármit elviszek bárhová.
Virágvasárnap
Az Úr szenvedésének vasárnapja
Jön a Király!
Hirtelen felharsan: Hozsánna Tenéked, Ki most
Jeruzsálem kapuit átléped! Ifjak és gyermekek üdvkiáltása száll, mind ruhát terít
les pálmát lengetve vár: Íme, jön a Király!
Hozsánna tenéked, a Dávid Fiának, akit az emberek
lelkesülten várnak. A nagy Jeruzsálem hódoló népe vár, boldog az a lélek, aki
most Rád talál: Te mennyei Király! Jöjjünk mind, őszintén, szívünket kitárva, fogadjuk
be Őt és zengjen a Hozsánna! Boldog, aki készen a Megváltójára vár, mikor
dicsőségben arkangyal trombitál, Mert eljön a Király!
Ezen a napon vonult be Jézus Jeruzsálembe kereszthalála előtti vasárnapon. Az ókorban szokás volt a Közel-Kelet országaiban, hogy az arra méltó személyek útját
valamilyen módon befedjék. Mind a négy evangélium szerint az emberek megadták Jézus Krisztusnak ezt a tiszteletet. Máté, Márk és Lukács apostolok szerint a felsőruháikat az
útra terítették és gallyakat vágtak a fákról, János az egyedüli, aki pálmaágakról számol be.
A nyugati keresztény egyházak liturgiájában e kiemelten fontos dátum mindig a március
15. és április 18. közti valamelyik vasárnapra esik. A katolikusoknál a nagyböjt utolsó, legfontosabb hetének kezdete: a napján a templomban barkaszentelést
(a magyar néphagyomány szerint: rontás, betegség, vihar, jégeső ellen), barkás körmenetet
tartanak.
A pálma a győzelem és a diadal jelképe. Ezért az ünnepet pálmavasárnapnak
(latinul: Dominica palmarum) hívják.
Mivel az európai országok többségében
nincsenek pálmák, az ünnepléskor a pálmaágakat itt gyakran tiszafa, barkaág vagy más fák ágaival
helyettesítették.
A körmenet jeruzsálemi eredetű, ahol a
legutóbbi időkig minden esztendőben megismétlődött a jeruzsálemi püspök
személyében az Úr jelképes bevonulása a szent városba. A körmenet népe a
falakon kívül gyülekezett. Itt történt a pálmaszentelés. A püspök
szamárháton vonult be, a kanonokok és hívek pedig ruhájukat terítették eléje.
Ima:
Mindenható
örök Isten, Üdvözítőnk példát adott nekünk az alázatosságra, amikor szent
akaratodból emberi testet öltött, és vállalta a kereszthalált. Segíts
jóságosan, hogy kínszenvedésének tanítását megértsük, és társai lehessünk
feltámadásában. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése